A BSidesBUD2018 konferencia előadókat keres!

A 2018. március 1-én megrendezésre kerülő BSidesBUD IT-biztonsági konferencia előadókat keres! Ezúttal várjuk az olyan magyar előadók prezentációit is, akik még nem elég magabiztosak angol nyelven, de fontos, nagy érdeklődésre számot tartó témában kívánnak megnyilvánulni, vagy olyan kérdéseket feszegetnek, amelyek főként a hazai IT biztonsági szcénát érintik.

MI AZ A BSIDES?

A BSides egy közösségcentrikus keretrendszer, amely az IT-biztonsági szakma képviselői számára biztosít lehetőséget konferenciák, események szervezésére.

A BSides célja, hogy kibővítse a szakmai beszélgetések spektrumát és lehetőséget teremtsen a téma iránt érdeklődőknek arra, hogy művelődjenek, képezzék magukat, és hogy együtt tudjanak működni hasonló kvalitású emberekkel. A közösség egyaránt nyitva áll a pályakezdők, diákok és a mélyebb szakmai tartalmakra kíváncsi IT-biztonsági szakemberek előtt is.

Ez egy intenzív esemény, ötletelésekkel, vitákkal, okfejtésekkel, értekezésekkel, demókkal és közvetlen interakciókkal az előadók és a közönség között. Platformot adunk a jó ötletek születéséhez!

KINEK ÉRDEMES JELENTKEZNIE?

Leginkább új prezentációkra vagyunk kíváncsiak, de korábbi témák fontos frissítései is érdekesek lehetnek számunkra. Várjuk az olyan új arcok jelentkezését is, akik korábban nem, vagy csak ritkán álltak színpadra, hogy az ötleteiket, felfedezéseiket a nagyérdemű elé tárják. Ez egy remek lehetőség arra, hogy a leendő előadók kipróbálják magukat nagy plénum előtt. Ha van egy érdekes témád, ne habozz! Jelentkezz előadónak most!

MEGJEGYZÉS: A BSides Budapest nem kereskedelmi célú rendezvény. Csak szakmai tartalmú, bárminemű termékmegjelenítést nélkülöző előadásokat fogadunk el. Kérjük, hogy marketingcélú prezentációkkal ne jelentkezzetek!

JAVASOLT TÉMAKÖRÖK

A BSides Budapesten megnyilvánuló előadóknak olyan témákra kell összpontosítania, amelyek az kiberbiztonsági és IT-szakemberek számára érdekesek, figyelembe véve a jelenlegi tendenciákat és aktuális problémákat, kérdéseket. Az új technológiákkal kapcsolatos prezentációk kiemelt módon fontosak számunkra. Néhány példa a teljesség igénye nélkül:

  • Informatika
  • Hálózati biztonság
  • Mobil biztonság
  • Webes alkalmazásbiztonság
  • Sérülékenységkutatás és 0-days
  • Penetration testing és biztonsági értékelés
  • Forensics
  • Malware elemzés és új trendek a rosszindulatú kódokban
  • Kriptográfia
  • Autó / járművek hackelése
  • Virtualizáció és számítási felhő
  • Innovatív támadási / védelmi stratégiák
  • Beágyazott eszközbiztonság / IoT
  • Hardver hackelés
  • Telefon phreaking
  • Robotika

PREZENTÁCIÓ TÖBB ELŐADÓVAL / PANELBESZÉLGETÉSEK

A BSidesBUD2018 várja olyan előadók jelentkezését is, akik többedmagukkal kívánnak megnyilvánulni egy témában. Ezen kívül szívesen fogadjuk a panelbeszélgetéseket, témafelvetéseket, vitaindító beszélgetéseket is.

A JELENTKEZÉS SZABÁLYAI

  • A jelentkezők csak saját előadást nyújthatnak be.
  • Angol és magyar nyelvű előadásokat egyaránt várunk.
  • A termékbemutatók, marketingcélú prezentációk elutasításra kerülnek.

Az előadásoknak az alábbi időkereteket kell tartaniuk (a közönségtől érkező kérdésekkel együtt):

  • Hagyományos előadás: 45 perc fix időtartam
  • Villámelőadás: 15 perc fix időtartam
  • Workshop: 120 perces fix időtartamú workshop-ok, maximum 20 résztvevővel

Beküldési határidő: 2017. december 15.

A BEKÜLDÉSSEL KAPCSOLATOS KRITÉRIUMOK

  • Az előadó neve
  • Az előadó e-mail címe
  • Kinek a képviseletében ad elő (magánszemély, cég, csoport stb.)
  • A prezentáció címe és absztraktja
  • A prezentáció hossza

Amennyiben felkeltette érdeklődésed a lehetőség, kérjük küldd el a prezentációdat az [email protected] címre 2017. december 15-ig!

KÖSZÖNJÜK!

Kérjük támogasd a BSidesBUD konferenciát, és továbbítsd az esemény és a Call For Paper hírét ismerőseid és a hasonló érdeklődési emberek körében!

Share: Pinterest

    Your email address will not be published. Required fields are marked *

  • Name *
  • Website